|
Sárvárról indultunk a Kemenesalja felé, érintve a Ság hegy csonkolt kúpját. A Ság hegy fogadóig fel lehet sétálni, nem feltétlenül kell az autót felerőltetni, ha van lábunk. Innét lehet a tájvédelmi körzet kisebb-nagyobb csodáit gyalogosan megközelíteni a helyenként lépcsős turistajáratokon. Sokan téblábolunk a jól kiépített a tanösvényen, melyen mindenfelé táblák jelzik, hogy ahol épp állunk, ott mit látunk, és az miből is van. A legérdekesebb a legmagasabb bérc, amelyben egy megalvadt lávadugó mutatja, hogyan és milyen úton távozott a tufát keresztültörve hegy „leve” évezredekkel ezelőtt, de van itt néhány rekvizítum a felhagyott bazaltbányából is.
A hegy persze nem csak az alvadt magmáról ismert, hanem boráról is. Állíthatjuk, méltán. Olaszrizlinget a Ság hegy fogadóban kóstolunk, korrekt áron (67 forint decije) és épp a megfelelő hőmérsékleten. A fogadó épülete romantikus, vadászházba oltott kiskastély a 19. század elejéről. Nemrégiben még turistaszállóként üzemelt, ma már rekreációs panzió, nem túl olcsó szobákkal, ám kedvező étel-ital árakkal és remek kiszolgálással. Azt nagyon megbántuk, hogy nem vettünk itt egy palack bort, mert később már nem találtunk nyitva tartó pincét.
A Ságtól pár kilométert autózunk pillantást vetve a Benedek István Aranyketrecére (intaházi pszichiátriai intézet, korában Batthyány-kastély), és egyszerre Mesteriben vagyunk, ahol a legnagyobb meglepetésünkre a falu szélén egy Árpád-kori templom fogad miket. Mire körbejárjuk az épületet a szemközti téesz-udvar egyik házából egy kedves hölgy is odaér egy kulccsal. (Ide kell bekopogni, ha be akarunk jutni).
Kalauzunk röviden és nagyon készségesen szól a templom történetéről, amely a 13. században épült vaskori halomsírokra. Nemrégiben tárták fel, hozták rendbe, ásták ki a torony alapját, amely leomlott, helyette egy évszázados, fából ácsolt torony ad fészket a harangoknak. A templombelsőt egy aprócska barokk oltár szent Mihály képpel, és egy, a 17. századból származó falazott szószék ékíti, melyen sajnos már csak nagyon töredékesen látszik egy festmény, szűz Máriát ábrázolhatta. Felette viszont egy igen szép régi fekete Madonna ikon lóg a falon. A falunak volt annyi belátása, hogy miután a műemlékvédelem kivitette az összes gipsz szentet, nem hozták suttyomban vissza, így teljes pompájában, illetve puritánságában gyönyörködtet a kicsit már átépített késő román belső tér.
Most a hajdani Felsőmesteriben vagyunk, ahol előbb a Hernádmesteri, majd az Eszterházy, a Békássy és Hertelendy, legutóbb a felsőbüki Nagy család birtokai voltak. A kastély sajnos már nem áll, de a hozzá tartozó majorság (ma is tehenészet működik benne) régi épületei jó állapotban állnak, érdemes a templom felől ránéznünk.
Az egyutcás falu – ebbe már Alsómesteri is beleértendő – nagyon kellemes képet mutat, szinte minden régi, kisnemesi lak felújítva, az árokpart szépen kaszált, ízlés és békés rend uralkodik.
A fürdő a falu végén van, nem sok változás történt itt azóta, hogy 1968-ban megnyitották. (Nemrégiben 30 millió forintból felújították, de ebből feltehetően csak az öltözőkre juthatott.) Mindenesetre az ár is fapados, 600 forintot kóstál a napijegy, gyerekeknek 350, tíz alkalomra szóló bérlet pedig 5500 forint, de lehet kérni szekrényt, működik értékmegőrző is. (Ez például egy százas.) Az öltöző nagyon tiszta, rendesen felszerelt, nem különben a vizesblokk, valamiért itt nem tocsogunk száraz fűvel elegyes mocsárban, és van vécépapír is.
Mielőtt csobbannánk, az önkiszolgáló alapokon működő Napraforgó étteremben verjük el az éhünket. Nagyon egyszerű, műanyagszékes-asztalos, de hangulatos büfé ez, ahol nem csak pizza meg hot dog van, hanem rántotthús is, gulyás, meg pörkölt, de nem hiányzik a strandérzéshez szükséges főttkukorica-palacsinta-hekk hármas sem. Hogy elkészült a frissensültünk, azt onnét tudjuk meg békés sörözgetés közben, hogy a személyzet kikiabál az ablakon. Még azt is megjegyzik, ki kért magyarul, ki németül, így mindenkit az anyanyelvén tájékoztatnak. Ha mindezt egy hangosbemondón tennék, akkor akár a medencében is megvárhatnák az ételünket, amelyet ugyan műanyag eldobható tányérban szervíroznak (fém evőeszköz van), ám igen ízletes és épp elég.
Itt azonban nincs hangosbemondó, sőt a rádió is igen diszkréten szól az étterem teraszán, és pianóban hallik a jellegzetes strandzaj is, talán azért, mert a fürdő közepesen (nekünk pont optimálisan) telített, azaz nincsen zsúfoltság. Remek helyet találunk egy termetes fa alatt, amelyből, akárcsak padokból, van egy jó parkra való.
Két medencét táplál a kalcium-magnézium-hidrogén –karbonátos, azaz „földes-meszes” termál, melyet 32 illetve 36 fokra hűtenek. A fokozatosság elve alapján előbb a hűvösebbet próbáljuk ki. A medence retró stílus, az alja betonos, a széle meg az ülőpad kék olajfestékkel van kikenve, de tiszta, rendes. Körülötte barnára mázolt csővezeték tekereg, a hatvanas évekbeli hangulatot fokozandó. Erre lehetne aggatni valami növényt. Viszont van törölközőtartó. A medence széléről kisebbfajta gyerekek ugrálnak a vidáman fürdőző nagymamák és nagypapák és papák-mamák közé, némelyik ágyúgolyót játszva csobban bele a vízbe, amely erre némi hullámfürdő jelleget kap, de ez senkit nem zavar, sem az úszkálásban sem az ücsörgésben.
A 36 fokos töményebb medencében (amely már csempézett) nincsenek pancsoló kislányok. A közönsége leginkább derűs, idősödő német urakból és örökifjú hölgyekből áll, akik békésen ücsörögnek vagy a padon, vagy kis kört alkotva jópofa habszivacs úszógumijukon. A németek „Sprechen sie Deutsch-csal köszöntik egymást, és ugyancsak otthon vannak a „magyar Gulasch” (azaz gulyásleves) és pogácsa készítésében, valamint a hazai kultúrturizmus teljes kínálatában a debreceni virágkarneváltól a sárvári blues fesztiválon keresztül a veszprémi nyár eseményeiig. Annyian vannak a barátságos németek, hogy szinte örülnek, ha egy magyarral tudnak szóba elegyedni, mint az a hölgy is, aki elmondta, hogy Vönöckön él, és az milyen szép falu, majd magyarul köszönt el, és kívánt nekünk jó pihenést.
A magyarok, ki tudja miért, még nem fedezték fel (vagy már elfelejtették) ezt az aranyos fürdőt, vagy a mai fitnesz-wellness világban a kispénzű is inkább trendi fürdőkbe jár (ha már valahová), hogy ott ugyanazt csinálja, amit itt: leginkább ücsörög, viszont minimum háromszor annyiért. (Igaz, Szombathelytől kicsit messzebb van, de még is megéri, ha valaki kedvezménnyel utazik, vagy többen jönnek egy autóval. Üdülési csekket nem fogadnak el, de az étteremben némely étkezési utalványt igen.)
Egy-egy mozdulatra megpezsdül a víz, bizsergetően éreztetve annak szénsavasságát, amely azért nem pont olyan, mintha egy lavór langyos fröccsben ülnénk, de az érrendszerre annál áldásosabb hatást gyakorol.(A víz egyéb tartozékai pedig a reuma ellenségei.) Leégéstől óv a medence partján álló nagy fűzfa, melynek ágai szinte beérnek a vízbe. Őszintén megdicsértem a házi programfelelőst, hogy talált egy garantáltan csúszda- és zenementes kedves fürdőhelyet, ahol csak víz van és semmi más, amely elterelhetné arról a figyelmet. Reméljük, nem pályáznak itt firlefrancos rekonstrukcióra.
Leginkább azoknak ajánlható, akik hajlandóak Szombathelyhez legközelebbi bármely fürdőtől még 25 kilométert autózni, szeretik a csendet, a fákat, szeretnek ázva meditálni, meditálva ázni, csak a meleg vízre, annak gyógyító hatáséra koncentrálni, és nem szeretik a rikító kólásnapernyőket, melyek alatt több családnak kell meghúznia magát, nem a melegtől, hanem egymástól kapva gutaütést. Szállással együtt is megérheti egy hosszú hétvégére, kis túrákkal színesítve a vonzó Kemenesalján, vagy a Ság-hegyen.
| |
